Így működik a ponyvás teherautó bérlés

Bizonyára sokan nem béreltek még járművet, így ponyvás teherautó bérlésben sem volt részük. Nagyon hasznos segítség ez azonban, hogyha valamilyen nehezebb vagy nagyobb tömegű szállítmányt kell eljuttatnunk egyik helyről a másikra, ezért érdemes utána olvasni, hogy pontosan hogyan is működik a bérlés, milyen előnyei és hátrányai vannak, hogyan jöhet ki belőle az ember előnyösen, és persze azt is érdemes megnézni, hogy miért pont a ponyvás teherautó bérlést válasszuk az adott szállítási folyamatnál.

A ponyvás teherautó bérlés előnyei

Először érdemes megnézni, hogy miért jó döntés egyáltalán bármilyen jármű bérlése. Természetesen sokszor nincs is kifejezetten más lehetősége az embernek, hiszen bizonyos termékeket vagy felszereléseket máshogy nem is tudna elszállítani, habár sokszor a személygépkocsi bérlése is igen kedvező lehet egy nagyvárosi ember számára, aki a tömegközlekedést használja rendszeresen, azonban valamilyen sürgős nagyobb utazást tervez, vagy szállítania kell valamit. Akkor is jól jöhet, hogyha a saját autót napi szinten használja az ember, azonban az valamilyen oknál fogva éppen nem elérhető karbantartás vagy baleseti roncsolódás miatt. Nagyobb járműveknél még evidensebb, hogy miért jó döntés a bérlés, hiszen nem tartunk otthon normális esetben teherautókat, kamionokat vagy hűtőkocsikat. Ezek már egy specifikusabb réteget képviselnek, és ennél fogva érthető is, hogy miért nem tartjuk őket otthon. Általános jellemzőjük, hogy nagy helyet foglalnak, ennélfogva nehéz őket leparkolni, biztonságosan tárolni, és lemosni sem kifejezetten egyszerű őket. Specifikusságukat és nagy méretüket tekintve drága termékek, ezért még cégek körében is jól megfontolandó az, hogy béreljenek-e inkább vagy saját járműbe fektessenek.

Különösen kezdő vállalkozások esetében fontos az, hogy mérlegeljen az ember a kiadásokkal, hiszen ilyenkor még a bevétel többnyire kevés, és csak kevés vállalkozás termel jelentősebb profitot az első egy-két évben, ilyenkor még inkább a veszteségesség a jellemző. Azonban vállalkozás tekintetében a stabilitás csak néhány év alatt érhető el abban az esetben is, hogyha eleinte jól menő üzleteket köt az ember. Éppen ezért, ilyenkor még sokkal ésszerűbb, hogyha az ember nem fektet saját nagyobb járműbe, hűtőkocsiba vagy teherautóba még akkor sem, hogyha arra szinte minden egyes nap szüksége lenne. Ilyenkor érdemes inkább egy bérleti szerződést kötni az adott kölcsönző céggel, hogy kedvezőbb feltételek mellett tudjon az ember bérelni. Ugyanakkor, attól függően, hogy milyen adózási formát követ a vállalkozás, még bizonyos százalékot vissza is tud igényelni az államtól, így még kedvezőbben bérelhet.

Mikor van szükség éppen a ponyvás teherautó bérlésre?

A ponyvás teherautó bérlés egyfajta univerzális megoldásként is szolgálhat a speciálisabb járművek körében. Választhatunk közülük kisebb és nagyobb raktérrel rendelkező teherautót. Ezekben a legtöbb dolgot kényelmesen el lehet szállítani, amik elég nagyok vagy elég nagy mennyiségben van belőlük, és nem szorulnak semmilyen különösebb szállításra. Így például élelmiszerek romlandó fajtáiról nem lehet szó, főleg ha hűtésre szorulnak azok. Állatokat sem lehet természetesen ilyen jármű segítségével szállítani, ahogy az is értelemszerű, hogy veszélyes anyagok számára is egyéb járművet kell keresnie az embernek, ami minden előírásnak megfelel és természetesen jelezve van rajta a többi autós számára is, hogy mi van a csomagtérben.

A ponyvás teherautó bérléssel azonban a felsoroltakon kívül szinte bármit könnyedén el tudunk juttatni egyik helyről a másikra. Legyen szó bútorokról, felszerelésekről, termékekről, csomagokról. Ha költözködés végett szeretnénk a ponyvás teherautó bérlést igénybe venni, szintén remek lehetőség, és még a költöztető cég költségeit is megspórolhatjuk azzal, hogy a saját kezünkbe vesszük az ügyet. A ponyvának köszönhetően, a rakomány védve van a legtöbb dologtól, így jöhet eső vagy hó, nem kell attól tartania az embernek, hogy valamelyik csomagja esetleg az időjárás változékonyságának következtében megrongálódott. A ponyva tehát védelmet nyújt az időjárási viszonyokkal szemben, és hosszabb távolságra is biztonsággal szállíthatunk vele.

Mire kell figyelni a ponyvás teherautó bérlés előtt?

Először is, érdemes meglátogatni a kölcsönző cég oldalát, Ha a főváros környékén lakik valaki, bátran ajánlom a Határautó oldalát. Itt gyorsan és könnyen meg lehet találni azt a modellt, ami az embernek igazán megfelelő. Részletes leírások és kép alapján válogathatunk a modellek között, majd akár telefonon le is foglalhatjuk azt, így nincs is más dolga az embernek hátra, mint hogy elmenjen, és kihozza onnan a járművet. Figyeljünk arra azonban, hogy a B kategóriás jogosítvány nem megfelelő minden egyes járműhöz. Figyelni kell továbbá a bérlés során arra, hogy milyen extra szolgáltatásokat tud vagy éppen nem tud biztosítani a cég. Azt is meg kell beszélni a szerződő felek között, hogy hogyan alakul majd a benzin költsége, illetve a CASCO-t is érdemes lehet felhozni a szerződéskötés során.