A kavics rendelés témakörét tekintve megállapíthatjuk, hogy egy jól bejáratott piacról van szó. Persze a kavics rendelés piaca is olyan, mint bármely másik kereskedelemmel foglalkozó piaci szegmens, ahol a kereslet találkozik a kínálattal – persze ideális esetben. Ilyen ideális eset a valóságban nyilván kevés alkalommal áll elő. Ha a Kavics rendelés piacán ilyesmi mégis előfordulna, akkor aztán nagy az öröm és a boldogság! Megrendelő, szállító és a bánya éppúgy örömtáncot lejt, mintha éppen egy farsangi bálon lennének. De miért is örvendenek így a kavics rendelés eseményének résztvevői? Ennek oka ennek a sajátosan működő piaci szegmensnek a működésében keresendők. Bizony, hiszen bár ez egy nem túl bonyolult felállás, ellenben sok különböző körülmény együtt hatása okozhat sajátos, vagy akár extrém pillanatokat is a megrendelőnek és a szállítóknak egyaránt. Lássuk, hogy miért is van ez így. A felállás, mint említettük roppant egyszerű. Úgy indul a történet, ahogy minden mesében szokás. Volt egyszer egy leány/legény, aki a szüleivel élt már hosszú évek óta valahol, amerre a madár se jár. Ennek ténye azonban nem töltöttel hősünk bimbódzó és élményekre éhes lelkét örömmel, inkább szomorú volt, hogy nem történik semmi. Térült-fordult hát a gyönyörű kis kertjükben, gondolt egyet és úgy döntött, hogy feldobja egy kicsit a családi kertet, csinál bele egy szép kis tavat, mindössze néhány ölnyi átmérőjűt, amit kaviccsal akar kibélelni és körbeszórni is. Hősünk – akiről időközben furcsa mód még nem derült ki, hogy fiú-e, avagy leány – felment a netre és utánanézett, hogy honnan tud kavicsot szerezni. Internetes barangolásainak eredményeként rájött, hogy tulajdonképpen fuvarozók, építőanyagszállítók az ő emberei, mert közvetlenül a bányáknál az ő általa igényelt mennyiséggel nem sok esélye van. Tovább nem rendelkezik a szállításhoz szükséges járművel sem. De nem maradt abba a kavics rendelés!

A kavics rendelés lépései

A kavics rendelés kapcsán fentiek olvasása után az embernek nyilvánvalóvá válik, hogy egy igen szükségszerű dologról van szó, amelyet egyébként hétköznapjaink során elég ritkán teszünk – kivétel, ha éppen építési vállalkozók, fuvarozók, vagy mondjuk kertépítők vagyunk. Na ilyen esetekben a kavics rendelés bizony nagyon is részét képezi napi tevékenységünknek, munkánknak. Interneten, vagy telefonon fel lehet venni a kapcsolatot a témában jártas fuvarozó cégekkel, vállalkozásokkal. A megfelelő minőségű kavics, vagy kavicsok kiválasztását követően szükséges meghatározni a rendelt mennyiséget. Ha kisebb tételben rendelünk, akkor érdemes egy picit fölé lőni a számítással, hiszen az nem akkora gond, ha marad egy fél köbméter kavicsunk a projekt végén, mintha még kéne rendelnünk fél-egy köbmétert, ami igen sovány tétel a szállításra felhasznált tehergépjárművek leterheltségét illetően. Ha marad egy kevéske, akkor azt felhasználhatjuk később is, vagy egyszerűen eladhatjuk, vagy odaajándékozhatjuk barátainknak, szomszédunknak, vagy ilyen szükségben szenvedő ismerőseinknek.

Mire figyeljünk kavics rendelés alkalmával?

Kavics rendelés során talán a legfontosabb tényezők között említhetjük a rendelt mennyiség esetén, hogy inkább egy picivel többet kérjünk, mint amennyire pontosan szükségünk lehet. Illetve ugyanilyen körültekintéssel járjunk el a rendelési és a szállítási idők kapcsán is, hiszen többrésztvevős játszmáról lévén szó, előfordulhatnak csúszások mind a bányák, mind a szállítók oldalán, ráadásul közúti fuvarozásról lévén szó, néha bedugulhatnak az utak, belassulhat a forgalom is és ilyenkor sok stressztől kímélhetjük meg magunkat, ha nem centiztük ki az időnket.